A szülői felügyeleti jog a polgári eljárásokban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat témája a szülői felügyeleti jog mibenléte a polgári eljárásokban. A dolgozat megírásával egy - nem mindenre kiterjedő, de - átfogó képet szeretnék bemutatni a témában. Ennek módszereként a szakirodalom elemzésén túl több jogeset bemutatásával szemléltetem egy-egy eljárási problémakört. A szülői felügyeleti jog fogalmi és tartalmi meghatározása után részletesen kitérek és elemzem azt a jogszabályi tényt, miszerint a kiskorú szülői felügyelet vagy gyámság alatt állhat (Ptk.4:223.§). Példákkal, jogesetekkel ismertetve bemutatom a közösen gyakorolt szülői felügyeletet, a váltott gondoskodásban megvalósuló szülői felügyeletet, a nem közösen gyakorolt szülői felügyeletet, valamint a gyámság intézményére is kitérek. Ezeknek mintegy részeként a fentebb felsorolt vizsgálati eseményekkel összefüggő peres eljárásokat vettem górcső alá. Végül pedig a szülői felgyeleti jog megszűnésére, megszüntetésére és visszaállítására tértem ki. Mind haza, mind nemzetközi tekintetben számos fejlődés és előrelépés valósult meg az évek alatt a jogalkotók gyermekközpontú jogszabályi háttér és igazságszolgáltatás megteremtésében, melyre a dolgozatomban szereplő jogesetek adnak bizonyosságot. A legfontosabb feladat és célkitűzés, hogy a szülő-gyermek kapcsolat jogi, illetve bírósági rendezése alkalmával a döntések a gyermek(ek) érdekeit szolgálják.

Leírás
Kulcsszavak
szülői felügyelet, kapcsolattartás, polgári eljárások
Forrás