Eberhard Windecke emlékirata, amely Luxemburgi Zsigmond uralkodásának eseményeit örökíti meg, a késő középkor egyik különleges forrása. Nemcsak a történeti események leírását kínálja, hanem bepillantást enged a szerző személyes élményeibe és értelmezéseibe is. A szakdolgozat célja annak vizsgálata, hogy Windecke munkája értelmezhető-e ego-dokumentumként – vagyis olyan forrásként, amelyben megjelenik az író világszemlélete, érzelmi beállítottsága és egyéni emlékezete. A szöveg elemzése során külön figyelmet kapnak a szubjektív elemek, így az önéletrajzi mozzanatok, az érzelmi hangvétel, valamint a szelektív emlékezés, amelyek eltérnek a korabeli krónikák hagyományos, tárgyilagos stílusától. Windecke városi polgárként és kereskedőként egyedi nézőpontból szemléli az eseményeket, amely tükrözi a korabeli társadalmi és kulturális viszonyokat. Az ego-dokumentum fogalom alkalmazása új értelmezési lehetőségeket nyit meg: az emlékirat nem csupán események sorozataként, hanem személyes elbeszélésként is olvasható, így hozzájárulva a késő középkor mélyebb megértéséhez.