Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége és problematikája

Dátum
2013-05-30T08:12:35Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban kiemelt hangsúlyt fektettem a közhitelesség elvére, mert úgy vélem, hogy a közhitelesség az ingatlan-nyilvántartás egyik legalapvetőbb jellemzője. Természetesen a közhitelesség mellett valamennyi alapelv ismerete is szükséges, mert csak egységes egészként érhető és értelmezhető az egész kialakulás folyamata és annak mai normatív szövege. Dolgozatban, támaszkodva a fellelt szakirodalomra, jogesetekre, gyakorlati példákkal alátámasztva, igyekeztem kiemelni az elvek fontosságát. De azt is feladatomnak tekintettem, hogy azon kivételekre is utaljak, melyek áttörni látszanak a tárgyalt alapelv abszolút voltát és ezzel nem gyengítve, inkább kiemelve annak alapvető fontosságát. Egységes ingatlan-nyilvántartásról és azon belül a közhitelesség elvével, jelentőségével, gyakorlati alkalmazásával azért is foglalkoztam, mert e nélkül telekkönyvek, ingatlan-nyilvántartás nem létezhet, nem tudja rendeltetését betölteni, amelyre hivatott. A kérdés kiemelt fontosságát az is erősíti, hogy az új Ptk. hosszúra nyúlt vitája során igen nagy jelentőséget szenteltek a Közhitelesség problematikájának.A téma gazdagsága folytán nem törekedtem mindenben teljes és átfogó bemutatásra, a választott témakörhöz igazodva igyekeztem felvázolni, és ismertetni a korábbi és mai szabályozást annak tükrében is, hogy a napi gyakorlat milyen kihívásokat jelent és milyen jogalkalmazói megválaszolandó kérdéseket vet fel mindennapi munkámban.

Leírás
Kulcsszavak
közhitelesség, ingatlan-nyilvántartás, telekkönyv, Törlési és kiigazítási perek
Forrás