A kisvárosok és a fiatal felnőttek helyzete

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban elsősorban a fiatal felnőttek, valamint a kisvárosok jelenlegi helyzetét vizsgálom. Azért is választottam ezt a témát, mivel a fiatal felnőtt korosztály tagjaként egyben kisvárosi lakos is vagyok, így szeretném ezeknek a településnek fejlesztését és a lakosságmegtartó képességének növelését, főleg a fiatalok körében. Munkámban először is olyan fogalmak értelmezésére kerül sor, mint maga a kisváros, illetve a fiatal felnőttek, továbbá az elvándorlás, szabadidő és közösség, mivel ezek mind lényeges részt képviselnek szakdolgozati munkámban. Emellett a kisváros és a fiatal felnőttek esetében is megjelenő területek a munkaerőpiac, iskolázottság és az előbb is említett szabadidő, közösség. Így mind a két fő témakör mélyebb megismerésére sor kerül. Jelentős részét teszi ki szakdolgozatomnak a Nádudvar fiatal felnőtteivel készített kérdőíves kutatásom. Ekkor azt vizsgáltam többek között, hogy milyen kapcsolatban állnak a településsel, hogyan értékelik a különféle megadott szempontokat, mit gondolnak arról, mi az oka a fiatalok elvándorlásának a kisvárosokból. Továbbá a szabadidőhöz és közösségekhez kapcsolódóan is több kérdést tettem fel a kitöltők számára, például azzal kapcsolatban, milyen tevékenységeket is végeznek a szabadon felhasználható idejükben, vagy milyen területen gondolják az újabb közösségek létrehozását. Így megismerhetem a helyi fiatalok gondolatait, véleményeit a megadott kérdéskörökkel kapcsolatban, hozzájárulva a város fejlődéséhez.

Leírás
Kulcsszavak
fiatal felnőtt, kisváros, elvándorlás, szabadidő, közösség
Forrás