Dolgozatom első felében bemutattam, hogyan fejlődött hazánk úthálózata, valamint röviden beszámoltam, hogy eddig milyen vadelütési vizsgálatok folytak hazánkban. Leírtam mik lehetnek a vadelütések fő okai, mik azok a külső és életjelenségekből adódó okok, ami miatt a vadon élő állatok az utakra merészkednek. Vizsgáltam és ábrákkal szemléltettem vadgazdálkodási régiók veszélyeztetettségét és a vadelütések vadfajonkénti alakulását. Leírtam azt is, hogy milyen jogszabályok vannak jelenleg érvényben Magyarországon a vadelütésekkel kapcsolatban. A MAGYAR VADELHULLÁS MONITORING felméri azokat a vadállományban okozott károkat, amelyeket a közlekedési balesetek okoznak. Munkám második részében ezeket az adatokat vizsgálva tapasztaltam, hogy a vizsgálatok szerint nagyvadból egy átlagos évben mintegy 550 gímszarvas, 50 dámszarvas, 3000 őz, 7 muflon, 325 vaddisznó lesz a közlekedés áldozata. Az apróvadfajok közül fácánból legalább 4200, mezei nyúlból 3400, míg fogolyból 65, rókából pedig 9000-nél is több példány sorolható a veszteségek közé. Az őzállomány szenvedi el a nagyvad elütések több mint 75 %-át. Az apróvadakban ennél minden bizonnyal nagyobb kárt okoz a közlekedés, csak nem minden eset jut a vadgazdálkodók tudomására. Vizsgálataim során a vadelütés és a becsült vadállománynagyság illetve terítéknagyság és összes elhullás között összefüggések mutatkoztak. A vadgázolások oka leginkább az állatok életformája és életjelenségei miatt kialakuló territoriális, táplálékszerző és szaporodási viselkedésben keresendő.