9634636489
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A könyv elsősorban egyetemi hallgatóknak készült. Azoknak az előadásoknak az anyagát tartalmazza, amelyeket a szerzők az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a programtervező matematikus hallgatóknak a 8. és a 9. félév során adnak le. Ebben az előadásban a szerzők az objektum elvű szoftvertechnológia módszerbeli összetevőjének elméleti vizsgálatával foglalkoznak. Az informatika felnőtt korba lépett. Ennek az a lényege, hogy ma már az emberi tevékenység legbonyolultabb feladatainak ellátása számára is képes hatékony szoftvereszközöket gyártani. Ezért a szoftver előállításában egyre nagyobb hangsúlyt kap a szoftver gyártásának technológiája. Az utóbbi években a modellezési nyelvek és az emberi gondolkodásmódhoz közel álló objektum elvű megközelítések uralják a programfejlesztési technológiákat. Ez képezi alapvetően a szerzők vizsgálatának tárgyát is. A szerzők az objektum elvű programozás módszerét a gyakorlat szempontjai szerinti előadásban tárgyalják.