Napjainkban egyre növekszik az igény a világ minél realisztikusabb modellezésére, és erre a problémára folyamatosan születnek új eljárások. Ezen igény részét képezi az emberi látás valósághű módon történő megjelenítése is, ami számos apró részletből épül fel. Dolgozatom célja ezen részproblémák egyikének feldolgozása, valamint a problémával kapcsolatban eddig elért eredmények javítása és azok kiterjesztése. Az emberek túlnyomó többsége találkozott már azzal a jelenséggel, amit erős fény jelenléte vált ki szemünkben. Ilyenkor a fényforrás körül egy gyűrűszerű színes folt jelenik meg, amelyből hosszabb-rövidebb, tűkre emlékeztető fénycsóvák ágaznak szét. Ezen fényfoltok – amiket az angol terminológia glare néven említ – létrejöttéhez számos tényező hozzájárul, mint például pupillánk mérete, szempilláink pozíciója, valamint a szemünkben található egyéb részecskék jelenléte. A fent ismertetett tényezők figyelembevételével a látásunkban megjelenő becsillanások fizikailag jól szimulálhatók. Ennek megfelelően munkám kiindulási pontját egy létező, fizikailag megalapozott szimulációs algoritmus képezte, amely multisprektrális diffrakciós mintákra támaszkodva jeleníti meg az emberi látás során keletkező fényfoltokat. Dolgozatomban először bemutatom a becsillanások fizikai szimulációjához szükséges elméleti ismereteket. Ezt követően részletezem azon saját eredményeimet, amelyekkel sikerült a fényfoltokhoz hozzájáruló tényezők megalapozott használatának köszönhetően a valósághoz közelebb álló kimeneteket generálnom. Tartalmazza továbbá a dolgozat az eljárás kiterjesztését pislogásra és hunyorításra. Végezetül módszerem kimenetét több beállítás segítségével demonstrálom. Ehhez valós és generált tesztképeken mutatom be, hogy ismert mélységinformáció segítségével hogyan skálázhatók valósághűen a látásunkban keletkező becsillanások. Ezen tesztképeken pedig bemutatom a szóban forgó fényfoltokat mind egészséges, mind néhány gyakori betegséggel terhelt szem esetén is.