Járványok miatti szabadságjog korlátozása
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A dolgozatom címe a Járványok miatti szabadságjog korlátozása. A legjelentősebben a Covid-19 világjárvánnyal foglalkoztam. A pandémia olyan hatást gyakorolt a világra amellyel korábban soha nem találkozhattunk, hazánkban ennek következtében különleges jogrend lépett életbe. Ezáltal választ kerestem arra, hogy a világjárvány visszaszorítása érdekében tett intézkedések közül, a szabad mozgást és tartózkodási hely szabad megválasztását érintő intézkedések hogyan hatottak a lakosságra. Kérdőíves kutatás keretein belül is vizsgálódtam. Ehhez első lépésként e téren hozott jogszabályokat gyűjtöttem majd online kérdőívet készítettem. Ebben azt szerettem volna feltárni, hogy az emberek a vírushoz kapcsolódó intézkedéseket jogsértőnek találták-e, vagy pedig nagyobb volt a járvány iránti félelmük így nem érezték, hogy az egyik alapjoguk sérülne.