A nem vagyoni kártérítés az 1977-es Ptk. novella megjelenése óta eltelt időben, talán éppen a folyton változó politikai és egyéb jogszabályi környezet következtében, továbbra is nehezen kiszámítható és bonyolult területe a jogalkalmazásnak az egészségügy területén is. S bár az elmúlt években a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó Ptk. rendelkezések relatíve kevéssé változtak, az egészségügyi témájú törvények és rendeletek alapvető alternációi a bírói gyakorlatban és a hétköznapi életben is éreztetik hatásukat. A betegjogok egyre tudatosabb érvényesítése, a személyiségjogi jogviták növekvő száma látszólag elkerülhetetlenül növelik a nem vagyoni kártérítésre irányuló eljárások mennyiségét. A klasszikus, kezelési hibára alapított eljárások helyett mind gyakrabban hivatkoznak a sértettek az önrendelkezési jog megsértésére, a tájékoztatás és a beleegyezés hiányára, hibás voltára. Az egészségügyben, olyan alapvető személyiségi jogok kerülnek napi szinten a betegellátás kapcsán előtérbe, mint például az önrendelkezéshez való jog, az élethez és az emberi méltósághoz való jogok, a magántitok, személyes adatok védelméhez, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Ezek sérelme képezheti a nem vagyoni kártérítések jogalapját az egészségügyben.