A Tatai Öreg-tó vízrendszerének ökológiai változásai és az Öreg-tó Halászati Kft gazdálkodásának bemutatása
Absztrakt
A dolgozat témájának megválasztásakor, kézenfekvőnek tűnt, hogy a tatai Öreg-tóval összefüggő tevékenységekkel foglalkozzak, tekintettel régre nyúló kötődésemre a városhoz. A dolgozat első részében a tatai Öreg-tó vízrendszerét ért ökológiai problémáinak történeti áttekintésével kívántam foglalkozni, tekintettel arra, hogy ezzel a témával leginkább műszaki tervek, tanulmányok, állapot jelentések foglalkoztak, de folyamatosnak mondható külső publikáció kevésbé. A viszonylag gyorsan, néhány év alatt tönkre tett vízrendszer és részben ennek következtében elfajult ökológiai egyensúly helyreállítása, sok év, kitartó munkáját igényelte. A feladat minden résztvevő számára a jövőre nézve, ennek a törékeny állapotnak a fenntartása kell, hogy legyen. Ehhez járul hozzá a tó vizén folytatott halgazdálkodás is. A dolgozat második részében a halgazdálkodás általánosságain túl a jelenleg prosperáló Tatai Öreg-tó, Halászati Kft által végzett tevékenységet tekintettem át. Az itt folyó haltermelés sajátosságai miatt a klasszikus értelemben vett gazdálkodástól eltér, a főcél az ökológiai szemléletű halgazdálkodás fenntartása, társadalmi igényeknek való megfelelés, hagyományok ápolása.