"Megpróbáltam elfelejteni... a traumát, hogy egy tizennégy-tizenöt éves lánynak majd mindenkijét, aki az életében fontos, azt kilenc hónap alatt mind megölték. Az apámat és azokat a fiúkat, akiket én akkor mint társaságot a legjobban szerettem. Ahhoz nem kell Sigmund Freudot jól ismerni, hogy rádöbbenjek: sok minden az életemben ennek a történetnek a megismétlődése volt. Szerintem a Budapesti Iskola pszichológiailag ennek az élethelyzetnek a megismétlődése. Ott is egy marginális és veszélyeztetett közösség történetét éltük, amelynek tagjait valamilyen eszme tartotta össze... S ott is kísértett a félelem, hogy ez a közösség ugyanúgy összeomlik, mint 1944-45-ben az a gyermekkori kis paradicsom a Margitsziget rondóján, ahol magunk között menedékre leltünk." (A szerző)