Az anyagi pervezetés megvalósulása első-, valamint másodfokú eljárásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat célja a bíróságok anyagi pervezetési tevékenységének bemutatása, és az anyagi pervezetés egyes területeinek ismertetése az elsőfokú eljárásban, illetve a másodfokú bíróság által végzett felülvizsgálati tevékenység során alkalmazott anyagi pervezetésre is tekintettel. Szakdolgozatomban az új Polgári perrendtartásról szóló törvényben megjelenő anyagi pervezetést vizsgálom részletesen. Kitérek az anyagi pervezetéshez kapcsolódó legfontosabb perjogi alapelvekre, továbbá a perhatékonyság kérdésére. Bővebben kívánok szólni az anyagi pervezetés területeiről és lehetséges alkalmazásának módjairól. Igyekeztem az anyagi pervezetést minél részletesebben bemutatni az elsőfokú bíróság által végzett tevékenység szerint annak érdekében, hogy átfogó képet alkossak arról, mi is az az anyagi pervezetés. Valamint szóba kerül az alaki pervezetés, mint a tükör másik oldala, a tárgyaláson kívüli perbeli cselekmények lefolytatása és a rendfenntartás körében. Említés szintjén felmerül az egyezségi kísérlet is, mint bírói tevékenység. Majd a tájékoztatási kötelezettség jellemzőit mutatom be a jogi képviselő nélkül eljáró félre nézve. Továbbá a másodfokú bíróság által végzett anyagi pervezetés és a lehetséges jogorvoslati lehetőségek vizsgálásra kerül sor, valamint arra, hogy milyen döntések születhetnek az anyagi pervezetés körében történő felülvizsgálat eredményeképpen. A dolgozat utolsó részében néhány konkrét bírósági per kerül példaként bemutatásra az ítélet alapján, az anyagi pervezetés gyakorlati alkalmazásának bemutatása céljából.

Leírás
Kulcsszavak
polgári perrendtartás, anyagi pervezetés, alapelv, polgári eljárásjog, bírói aktivitás
Forrás