A hucul kisló iránti érdeklődés az elmúlt évtizedekben ismét jelentősen megnövekedett, amely jelenség már Hankó Béla 1941-es megállapításaiban is megjelent. A fajta keresettsége napjainkban főként megbízhatóságának, igénytelenségének és emberközpontú temperamentumának köszönhető, így a hazai vásárlók gyakran előnyben részesítik a külföldi póni- és kislófajtákkal szemben. A hucul ló széles körű felhasználhatóságát bizonyítja egyre gyakoribb jelenléte a lovasoktatásban, hippoterápiában, versenysportokban és a lovasturizmus területén. Az állomány minőségét döntően a kancaanyag határozza meg, ezért kutatásom a magyarországi hucul kancaállomány marmagassági adataira fókuszál. Vizsgálatom egyrészt összehasonlítja a jelenkori állomány átlag marmagasságát a két világháború közötti adatokkal, másrészt elemzi az elmúlt mintegy negyven évben bekövetkezett változásokat. Eredményeim hozzájárulnak a hazai hucultenyésztés alakulásának pontosabb megértéséhez és a jövőbeli tenyészcélok kijelöléséhez.