Szabadtéri rejtvényfejtő játékok és azok potenciálja a turizmusban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témájának fókuszában nem más áll, mint a nemzetközileg és Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő szabadulószobák szellemiségében kialakult szabadtéri rejtvényfejtő játékok és azok potenciálja, azaz lehetőségei a turizmusban. Ezekről az újszerű programokról egyelőre rendkívül kevés szakirodalom elérhető. Emiatt nagy hangsúlyt fektettem a téma alapos megismerésére, ami során igyekeztem többek között olyan területek által megközelíteni a szabadtéri rejtvényfejtő játékok turizmusban való szerepét, mint a gamifikáció, az alternatív turizmus illetve a kulturális- és örökségturizmus. Azonban főként a keresleti oldalt vizsgáltam, hiszen meg akartam ismerni, hogy milyen az emberek viszonya ezekhez a programokhoz. Kutatásom során választ kaptam a kérdésre, hogy milyen a játékok ismertsége és részvételi aránya, illetve melyek a legkeresettebb értékek egy turisztikai utazás során. Arra is fény derült, hogy melyek a szabadtéri rejtvényfejtő játékok legnépszerűbb alkotóelemei és fő vonzerői. Ami viszont a legfontosabb, megtudtam, hogy ezek a programok milyen hatással lehetnek egy adott desztináció turizmusára és szereplőire.

Leírás
Kulcsszavak
Gamifikáció, Turizmus, Szabaduló játékok, Szabadidős program
Forrás