A napraforgóban sokáig nem volt lehetőség a kétszikű gyomok ellen az állományban védekezni, amely különösen megnehezítette a termelők dolgát. Így csak a preemergens gyomirtásra tudtak elsősorban támaszkodni, amelynek hatékonysága nagy mértékben függ a kijuttatás utáni bemosó csapadék mennyiségétől. Nagy előrelépést jelentett a napraforgó gyomirtásának korszerűsítésében a különböző hatóanyagú herbicidekre toleráns napraforgó hibridek kifejlesztése, amely jelentősen kibővítette a gazdálkodók lehetőségeit a gyomok elleni védekezésben. Ezek a hibridek a köztermesztők részére 2005-ben váltak elérhetővé Magyarországon, az imidazolinon-ellenálló és a tribenuron-metil-toleráns hibridek megjelenésével. A dolgozatomban igyekeztem megvizsgálni a herbicid toleráns napraforgó hibridek gyomirtási technológiájának fejlesztési lehetőségeit abban a tekintetben, hogy hogyan reagálnak az egyes gyomnövények a különböző fejlettségi időpontjukban kijuttatott herbicidre. Ez alapján próbáltam meghatározni, hogy melyek azok a gyomok, amelyek igen „kritikusak” a kijuttatás időzítése szempontjából, és melyek azok a fajok, ahol az esetlegesen megcsúszott kezelés sem jár számottevő hatékonyság csökkenéssel. A kísérletemben a Pulsar Plus gyomirtó szer hatékonyságát vizsgáltam különböző fejlettségi stádiumban lévő gyomokon, mivel ez a herbicid az, amelynél a megkésett kezelés is eredményre vezetőbb a (gyártó szerint) mint a többi herbicid-toleráns technológia esetében.