Az EHS megvalósulásának vizsgálata a polgári és katonai környezetben.

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az EHS-el járó szaktevékenység alapvetően akkor fejti ki a hatását, ha azt megelőzés szempontjából alkalmazzuk a kockázati tényezők csökkentése érdekében. Azonban globalizáció olyan mértékben felgyorsította a világunkban végbemenő folyamatokat, mely sokszor nem ad lehetőséget a preventív szemléletű megközelítésre. Mindezt tovább nehezíti a közvetlen határainkon túl dúló orosz-ukrán háború, és a közel-kelet egyre növekvő instabilitása. Mindamellett a politikai, gazdasági, valamint katonai szövetségesi hovatartozásunkból eredő megfelelés kényszere és vállalások teljesítésének kötelezettsége, együttesen hat az EHS szaktevékenységekre, mindinkább a katonai, mint a polgári környezet vonatkozásában. Ami addig nem jelent különösebb gondot, ameddig az ország békeállapotnak megfelelően tud üzemelni, de amikor a békétől eltérő állapotban az államigazgatás egyes feladatait átveszi katonai igazgatás, ott már feltételezhetően nem lesz meg a szükséges alap az EHS szaktevékenység mindent kielégítő folytatására. Hogyan változnak majd meg a környezet-, munka-, és tűzvédelmi előírások, a magasabb nemzeti érdeket szem előtt tartva, a haza védelmét, és az országunk szuverenitásának megtartását előtérbe helyezve?

Leírás
Kulcsszavak
EHS katonai polgári
Forrás