Koordináció és egyensúlyfejlesztés kisdedkorban
Absztrakt
Az egyensúly és a koordináció fejlesztése már kisgyermek korban rendkívül fontos, mivel ezen képességek szerepet játszanak a gyermek testtudatának, tartásának, térérzékelésének, helyváltoztatásának, és önérzékelésének kialakításában. 7-8 éves kor között fejeződik be az egyensúlyozó rendszer fejlődése. Az idegrendszer idővel egyre érettebb és összehangoltabb működésű lesz. Kevés olyan vizsgálat született az egyensúly és a koordináció fejlesztés témakörében, amelyben a kisebb korú gyerekeket mérték fel, inkább a már óvodás vagy kisiskolás korú gyerekek voltak a célcsoportban a külföldi tanulmányokat tekintve. A szakdolgozatomban a 1,5 - 3 éves diagnosztizált mozgásszervi elváltozásokkal rendelkező gyerekek egyensúly és koordináció vizsgálatát, és fejlesztését végeztem. A vizsgálódásom célja ezen képességek fejlesztése, javítása már kisdedkorban. A célcsoportomba tartozó gyerekek a Kenézy Gyula Kórház Gyermek Rehabilitációjára járnak, és kis csoportos gyógytorna foglalkozáson vesznek részt heti két alkalommal. A csoportokkal 2013 decemberében kezdtem el foglalkozni. Számukra korcsoportjuk alapján saját vizsgálati lapot, illetve saját fejlesztő, eszközös gyakorlatokat állítottam össze az egyensúlyuk, és koordinációjuk fejlesztése érdekében. Két alkalommal mértem fel őket, a fejlesztés megkezdése előtt, másodszorra pedig a fejlesztés befejeztével. A 2. mérést követően láthatóvá vált számomra, hogy milyen sikerrel zárult a vizsgálatom. A felmért három készségből származó pontszámokat átlagoltam, és ezeket hasonlítottam össze egymással, felmérésenként, és korcsoportonként is. Az eredmények szignifikáns különbségeket mutatnak az 1. és 2. mérések között. Beigazolódott a feltételezésem, miszerint pozitív irányú változásokat indít el a kisdedkorban végzett gyógytorna foglalkozás. A szakirodalommal összevetve is alátámasztást nyert a vizsgálatomban felállított hipotézis. Tapasztalataim szerint érdemes korábban elkezdeni a fejlesztést, akár már 1,5 éves kortól kezdve, mert ezáltal biztosítani tudjuk a gyermekeknek a mozgásfejlődés fiziológiás, egymásra épülő szintjeit.