9634603300

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Egy muzsikus, akiből nemcsak a tehetség, hanem a lelki tisztaság is árad. Aki nemcsak mestere hangszerének, a gitárnak, hanem végtelen szerénységgel és alázattal közelít a Zenéhez. Nem is csoda, hiszen Halper László génjeiben kódolt a muzsikára: anyai ágon ősei 300 évre visszamenőleg zenészek voltak, köztük a prímás Patikárius Ferkó, vagy nagyapja, Mágó Károly, akinek 1932-ben Görögországban lemeze jelent meg a Columbiánál.A Rádió C műsorvezetőjeként készített számos interjút a legnagyobb roma zenészlegendákról, és ezeken a beszélgetéseken alapul ez a könyv, feltárva a magyar zenei hagyományok méltatlanul háttérbe szorított kincseit. Az olvasók megismerkedhetnek többek között Bacsik Elek, Csányi Mátyás, a Patkány-testvérek, Banyák Kálmán munkásságával.Az 1966-os születésű Halper László 1991-ben végzett a konzervatórium jazztanszakán Babos Gyulánál, majd Bécsben tanult az American Institute of Music iskolában, ahol bekerült Angus Thomas, Miles Davis egykori basszusgitárosa zenekarába. Közben saját jazz-zenekarával, a Starting Roints-szal is koncertezett. Két évig Deák Bill Gyula zenekarában is dolgozott. Jelenleg a gitár és a jazz-rock új hangzásaival kísérletező Urban Noises nevű zenekarát vezeti.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények