A Közigazgatási per múltja és jelene
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatomban a Közigazgatási perrend kialakulásának részleteit, fejlődését mutatom be. Kezdve a Királyi Közigazgatási Bíróság felállításától egészen napjainkig, ahol a mai Közigazgatási Perrend próbál egy a sokrétű közigazgatáshoz illeszkedve megfelelő jogvédelmet biztosítani. Bemutatom, hogy a közigazgatási perek több mint 100 évében milyen változás következett be a hazai közigazgatási perrendben. Nem csak a jogszabályi háttér változására szükséges helyezni a hangsúlyt ebben a kérdésben, hanem a szervezeti átalakulásra is fontos kitérni. Hogy hogy lehet valaki közigazgatási bíró, vagy milyen hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik egy közigazgatási bíróság. Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a közigazgatási per és a polgári per között, hiszen valamikor még összemosódott ez a két fogalom, de mára már két különböző dolgot jelent a jogirodalomban.