Természettudományos pályavizsgálat a Debreceni Egyetem hallgatói körében
Absztrakt
Kutatásomat a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának 297, főleg elsőéves hallgatója között végeztem el. Alapfeltevésem, hogy a már természettudományi szakot választott hallgatók vizsgálatával feltárhatom azokat a motiváló tényezőket és hatásokat, amelyek valakit erre a pályára irányítanak. Kutatásom másik része a hallgatók pályavizsgálatára fókuszál, mint az egyetemi éveik és a végzés utáni terveik. A vizsgálat végső célja azoknak a tényezőknek a feltárása, melyek elősegíthetik a természettudományos tantárgyak jobb megítélését és lelkesebb tanulását a közoktatásban, továbbá reflexiót ad a felsőoktatás számára.
Leírás
Kulcsszavak
Debreceni Egyetem, természettudomány, pályaválasztás, pályavizsgálat