Munka és tanulmányok határán – A fizetett gyakornokok munkatapasztalatainak vizsgálata a workaholism vonatkozásában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Napjaink munkaerőpiacán az elmúlt évtizedekben számos egyéni és szervezeti változások jelentek meg, melyek közül a dolgozat vonatkozásában kettőt lényeges kiemelni: első a workaholims mint viselkedési addikció elismerése és kutatása, második pedig a tanulmányaikat még folytató fiatalok munkaerőpiaci jelenléte gyakornoki pozíciókban. Diplomadolgozatom keretein belül a gyakornoki munkatapasztalatokat vizsgáltam a munkafüggőség jelenségével összekötve. A kvantitatív vizsgálat során 103 hallgató töltötte ki a kérdőívet és az ahhoz csatolt Bergen Work Addiction Scale-t, mely alapján alacsony és magas munkafüggőségi kockázatú csoportokra osztottam őket. A magas kockázatú csoport tagjai az eredmények alapján fontosabbnak tartották munkájukat szervezetük számára, ugyanakkor elégedetlenebbek voltak a teljesítményértékeléssel és munkájukra vonatkozó visszajelzésekkel. A kvalitatív kutatás 3 gyakornok részvételével zajlott, amely feltárta jövőorientált gondolkodásukat és motivációikat pályaválasztásukban és munkavállalásukban egyaránt. A gyakornokok kiemelték a visszacsatolás fontosságát, valamint a munka, tanulmányok és magánélet közötti egyensúly megőrzésének nehézségét. Az eredmények alapján fontos, hogy az egyetemek és munkáltatók is támogató hozzáállást tanúsítsanak a hallgatók munka, tanulmányok és magánélet egyensúlyának megőrzésére vonatkozóan. A dolgozat alátámasztja, hogy minden szervezeti és munkavállalói szinten szükségesek olyan intézkedések, melyek elősegítik az egészséges, hosszú távon fenntartható munkavégzési szokások kialakítását és fenntartását.

Leírás
Kulcsszavak
workaholism, munkafüggőség, gyakornok
Forrás