Az Európai Uniós Nemzetközi városfejlesztési projektek hatásainak vizsgálata négy kiválasztott Debrecenben megvalósuló projekt példáján keresztül

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Jelen Diplomadolgozatban az Európai Uniós transznacionális városfejlesztési projektek városokra hatásait vizsgálom. Ehhez kiválasztásra került négy projekt, az Interreg Europe PROSPERA, az Urbact Thriving Streets, az Urbact Welcoming International Talent és az EIT Urban Mobility Future MOB nevű projektek. Ezek a projektek a 2014-2020-as programozási időszak keretein belül már megvalósultak, vagy jelenleg is megvalósítás alatt állnak, és Debrecen város partnerként vesz részt bennük. A dolgozat célja, hogy olyan témakörökben feltett kérdéseimre találjon választ, mint a nemzetközi városfejlesztési projektek hatásai a partner városokban, megvalósíthatóságuk nehézségei, fejlesztésekbe történő beépíthetőségük.

Leírás
Kulcsszavak
városfejlesztés, projekt, regionális, Európai Unió
Forrás