Diákok a munkaerőpiacon

Dátum
2014-04-02T09:39:54Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témája a munkaerőpiac jelenlegi helyzetének felmérése. A Központi Statisztikai Hivatal által közreadott adatok alapján ismertetem a 2000-2013-as évre vonatkozó magyarországi munkaerőpiaci statisztikákat, nagy hangsúlyt fektetve a fiatal munkavállalók helyzetére. Ezen kívül a diákmunka lehetőségeit, szabályait ismerhetjük meg. Fő célom annak kiderítése, hogy a diákmunkában részt vevők közül kinek miért éri meg ezt a foglalkoztatási-formát választani. Milyen előnye származik a diákoknak, a diákmunkásokat alkalmazó vállaltoknak, valamint az iskolaszövetkezetnek. Ismertetem még továbbá a passzív tanulmányi státuszú hallgatók jelenlegi problémáját, mely szerint ők nem vehetnek részt diákmunkában, holott ők is diákok.

Leírás
Kulcsszavak
diákmunka, munkaerőpiac
Forrás