Az életmenet evolúciós elmélet a jelenlegi szaporodás és a túlélés között kompromisszumot feltételez. A kiszámíthatatlan környezeti kihívások egy olyan vészhelyzeti eseményt idéznek elő az egyed életében, amely az azonnali túlélést részesíti előnyben más funkciók, köztük a szaporodás rovására. Ez az esemény a kortikoszteron nevű szteroid hormon által mediált, ahol a stresszre adott fiziológiai válasz a szaporodás aktuális értékéhez igazodik. A szaporodás és a glükokortikoid szintek közötti energetikai kompromisszumot már több tanulmány is vizsgálta, de a kutatások nagyrészt csak az alapszintű kortikoszteron koncentrációkra összpontosítottak. Ebben a vizsgálatban a szülői kortikoszteron szintek és az utódok növekedési dinamikája közötti kapcsolatot vizsgáltam az örvös légykapó (Ficedula albicollis) esetében. A fiókanevelési időszak alatt megmértem a szülők alap- és stressz-indukált kortikoszteron szintjét, míg az utódok növekedését 10 napon át követtem nyomon. Eredményeim nemi alapú különbségeket mutatnak a kortikoszteron szintek és a fészkenkénti átlagos fióka növekedési ráta között: az alacsonyabb stressz-indukált kortikoszteron szintet mutató tojók fiókái gyorsabb ütemben növekedtek, míg a hímek esetében a stresszválaszának mértéke nem mutatott összefüggést az utódok növekedési rátájával. A hímek homlokfolt méretének és szimmetriájának vizsgálata során azt találtam, hogy a folt aszimmetriájának mértéke befolyásolja a fiókák maximális növekedési rátáját. Továbbá összefüggést figyeltünk meg a szülői kortikoszteron szint és a szülői testméret között, ami megerősíti, hogy a stressz fiziológiája összefügg a fizikai állapottal. Pontosabban, a magas stressz-indukált kortikoszteron szinttel rendelkező szülők testtömege általában alacsonyabb volt, ami a fiókák ellátása és a saját energiatartalékok közötti kompromisszumra utal. Ezek az eredmények együttesen rávilágítanak a stresszfiziológia, a szülői kondíció és a szaporodásba fektetett energia közötti összetett kapcsolatra.