"Fiatal bölcsészhallgatóként megmutattam néhány versemet egyetemi oktatómnak, akinél modern angol költészetet hallgattam. Apróbb módosításokat javasolt, majd így szólt: - Akkor maga most magyar költő lesz. Jól megfontolta? Kérdésében volt valami vészjósló, amit csak felerősített a hangjából kicsengő jóindulat. Versírás közben soha nem merült fel bennem, hogy ez a tevékenység egy meghatározott pálya vagy sors választását jelentheti. Ugyanakkor, amennyire elriasztott a kérdés, annyira fel is szabadított. Úgy határoztam, kivonom magam érvényessége alól. Tanárom felvetése arra is felhatalmazott, hogy minden külső szempont vagy következmény figyelembe vétele nélkül írjak, és anélkül, hogy foglalkoztatna, vajon a következő verset megírom-e."