Biztosítási jogviszony elemzése, különös tekintettel a vagyonbiztosításra
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A dolgozat célja a biztosítási jogviszony jellemző vonásainak bemutatása, a hatályos hazai szabályozás és az Európai Uniós rendelkezések szem előtt tartásával. Az egyes részeknél a vagyonbiztosítás sajátosságainak kiemelése ezzel az igen széles biztosítási téma szűkítése. Ami a dolgozat felépítését kezdetben a történeti fejlődés áttekintését célzom meg majd ezt követően a biztosítás legjelentősebb állomásait kívánom számba venni valamint megragadni azt, hogy milyen igényeken is alapszik a biztosítás. Kezdetben a jogrendszerben betöltött helyének meghatározása a cél majd ezt követően pedig a szerződés létrejötte és az ahhoz kapcsolódó egyes sajátos szabályokat. Ez után a szerződésben részt vevő alanyokat valamint a hozzájuk kapcsolódó jogokat és kötelezettségek.