A Mónika Show utóélete
Absztrakt
Záródolgozatomban, az egykori Mónika Show utóéletével foglalkoztam. A műsor még mindig aktívan él a köztudatban, az interneten számos adásrészlettel és a show-val kapcsolatos mémmel találkozhatunk. Kutatói kérdéseim a következők voltak: miért fogyasztja ilyen aktívan ezeket a tartalmakat a Z-generáció, illetve miért születnek mémek a műsor jeleneteiből, vendégeiről? A dolgozatom elején áttekintettem a talk show fajtáit, történetét, hazai képviselőiket, emellett a Mónika Show-t is vizsgáltam különböző szempontokból.Kutatási módszereim a kérdőív és a fókuszcsoportos beszélgetés voltak. A kérdőívre közel nyolcszáz kitöltés érkezett (főként a Z-generáció tagjaitól), illetve a fókuszcsoportos beszélgetés során a Z-generáció öt tagjának tettem fel kérdéseket, kérdeztem a véleményüket a műsorral kapcsolatos tartalmakról, például adásrészletről, mémről. A kutatásaim által többek közt arra a következtetésre jutottam, hogy a Z-generáció körében a műsor újranézése közösségi élmény, emellett szórakoztatónak találják, a kikapcsolódás egyik formája sokuknál. A korosztály többnyire csak mémekből ismeri a műsort, ez nagyban befolyásolja az arról alkotott képüket, véleményüket. A kérdőívemre érezett válaszok alapján a műsorral leginkább YouTube-videók és mémek formájában találkoznak a kitöltők. A kikapcsolódás mellett, sokan újranézik a műsort nosztalgiázás céljából is, jellemző továbbá, hogy valamelyik platformon keresés nélkül is szembetalálkoznak valamilyen Mónika Show-val kapcsolatos tartalommal.