This essay elaborates on the reflexive efficacy cult of the technocapitalistic Western modernity, unequivocally demonstrating its profit-driven, compulsive trends which naturally lead to dehumanization and decontextualization both on the individual and societal levels. As such, the present work is also an exclamation for humans, for humanism, being further supported by its ”impressionist” style and humanized narrative.

A jelen esszé körüljárja a technokapitalista nyugatias modernitás öncélú hatékonyságkultuszát, bemutatva annak profitvezérelt, kompulzív, teljesítménykényszeres trendjeit, amelyek természetszerűleg vezetnek mind az egyének, mind pedig a globalizált világtársadalom dehumanizációjához, dekontextualizációjához. Ezen esszé egyben egy felkiáltás is, az emberért, az emberségért, amelyet a jelen írás „impresszionista” stílusa és humanizált narratívája tesz talán még érzékletesebbé.