Túl a hatvanon, közel a hetvenhez az ember általában számvetést végez addigi életéről. Különösen érvényes ez az író emberre, aki ebbe a korban már rendszerint letette az asztalra azt a valamit, amit életműnek nevezünk. Zas Lóránt esetében ehhez még az is hozzájön, hogy emigrációs íróként életművét tulajdonképpen távol a hazától, idegen közegben volt kénytelen papírra vetni.