Szakdolgozatomban annak a vizsgálatára vállalkozom, hogy a borra, mint turisztikai termékre épülő turisztikai élmények iránt milyen kereslet figyelhető meg napjainkban. E kérdésfelvetés kapcsán könnyen lehetne azt mondani, hogy a borturizmus minden bizonnyal egy sikertermék lehet, hiszen kétségtelenül van annak egy egyedi, varázslatos hangulata, amikor egy kellemes hegyoldalon fekvő hangulatos pincészetben tud az ember finomabbnál finomabb szőlőből készült nedűket ízlelni. Nem szabad azonban megfeledkezni a turisztikai szolgáltatást előállítók szempontjairól sem, hiszen számukra értelemszerűen nem másodlagos, hogy a puszta érdeklődés önmagában nem elég ahhoz, hogy a kapcsolódó beruházásokba történő fejlesztések biztosan meg is térülnek. Meglátásom szerint óvatosságra intő trend az is, hogy magyarországi viszonylatban évről-évre csökken nem csak a borfogyasztók száma, hanem egyben a borfogyasztás intenzitása is (Agrárszektor, 2023). Erdély turizmusában a borturizmus még ma is egy kiaknázatlan területnek számít, joggal merül fel a kérdés, hogy milyen lehetőségek lennének az erdélyi borturizmus élénkítésére. Komoly hiba lenne azonban ennek a kérdésnek a megválaszolását elintézni egy egyszerű „igen” vagy „nem” válasszal elintézettnek tekinteni, hiszen még ha a potenciális kereslet létezik is, elkerülhetetlen szükség van a kereslet különböző szempontok alapján történő szegmentálására is. Ebben a vonatkozásban az egyik elsőként tisztázandó kérés, hogy az erdélyi borturizmus fő hajtóerejét vajon az anyaországi magyarok jelentenék-e, vagy esetleg a magyarországi életszínvonalnál ma már jobban élő, és egyre erősödő erdélyi identitással rendelkező erdélyi lakosság? Szükséges feltenni azt a kérdést is, hogy vajon a magyarok csökkenő borfogyasztási kedve vajon ugyanúgy megfigyelhető az etnikailag előbbinél heterogénabb erdélyi társadalom körében is? Végül, de nem utolsó sorban azt a kérdést is szükséges górcső alá venni, hogy az erdélyi borturizmus eddig versenyképtelenségéért milyen tényezők tehetőek felelőssé?