Szkárosi Endre, a folyamatos és intenzíven dolgozó költő, ritkán jelentkezik verskötettel. Legutóbb 1990-ben jelent meg a Galántai Györggyel közösen készített Szellőző Művek, amelyet Szkárosi műfajilag "költészetművészeti könyvmunka"-ként határozott meg, s ennek tekinti a 16 év után most végre kézbe vehető Merülő Monrót is. Az eltelt időszakban a költő hazai és nemzetközi antológiákban, folyóiratokban, fesztiváleseményeken, kiállításokon szerepelt különböző típusú műveivel, zenekarokkal koncertezett, s bocsátott ki hanghordozókat itthon és külföldön, 2002-ben pedig megjelent kiemelkedő hangköltészeti munkásságát reprezentáló cédéje, a szkárosicon. A költészetet tehát mindig is művészetként felfogó Szkárosi a költői nyelv terjesztésének gyakorlatát folytatta az elmúlt években is: azt kutatja ma is, mire képes a költő, ha megnyitja a nyelvben rejlő, abból kibontakoztatható, ám eddig ismeretlen vagy föl nem használt tereket és energiákat. Ebben a széles spektrumban mozog a Merülő Monró szöveg- és képtartalma is, a lírai verstől a konceptuális alkotásig, a többnyelvű költeménytől a szöveggrafikáig, a nyelvi és képi gesztusoktól a hangverskottákig. A mindezeket átható, az esztétikai kompromisszumokat kerülő költői szellem koherens felelősségtudata adja e költészetművészeti könyvmunka újszerű egységét is. Ebben a széles spektrumban mozog a Merülő Monró szöveg- és képtartalma is, a lírai verstől a konceptuális alkotásig, a többnyelvű költeménytől a szöveggrafikáig, a nyelvi és képi gesztusoktól a hangverskottákig. A mindezeket átható, az esztétikai kompromisszumokat kerülő költői szellem koherens felelősségtudata adja e költészetművészeti könyvmunka újszerű egységét is.