Teuvo Pakkala (eredeti nevén Oskar Frosterus) szegény, nyughatatlan természetű, a családjával keveset törődő vándorló aranyműves ötödik gyermekeként született 1862-ben, az észak-finnországi Ouluban. Pakkala szegénységben töltötte gyermek- és ifjúkorát. Apja elvándorlása idején kisgyermekként még a koldulásra is rákényszerült. Mindemellett gimnáziumi, sőt egyetemi tanulmányokat is folytatott. Szabadidejében és nyaranta változatos, többnyire nehéz fizikai munkával teremtette elő tanulmányai költségét. Még faúsztató is volt. Pakkala realista író. A „Vaaraban” (1891) és az „Elsa” (1894) c. regényeivel tűnt fel igazából. Mindkét mű az oului szegénynegyed, Vaara hőseinek életét, valós konfliktusait ábrázolja megrázó írói erővel. 1907-ben, Kokkolában lett a finn és a francia nyelv tanára, s megbecsült pedagógusként itt működött egészen 1920-ig. A tanári munka, mint életrajzi adat talán azért is külön hangsúlyozandó, mert Pakkala írói világában szinte a kezdetektől megfigyelhető, hogy műveiben elsősorban a fiatalokra, a gyermeki lélekre fókuszál. Legnagyobb s legmaradandóbb művei is ebben a témakörben keletkeztek. A „Gyermekek” novelláit majd egy évtizeddel később, ugyanebben a témakörben, 1913-ban a „Kis emberek” c. gyűjteménye követte. Az említett két kötet írásait nyújtjuk most át a magyar olvasónak a maguk teljességében. A novellák főhősei minden esetben gyerekek, akik egy-egy emberi tulajdonságot rendkívül hitelesen, lélektanilag szinte tökéletesen ábrázolva jelenítenek meg. A színtér mindegyikben ugyanaz: a már említett Vaara, a szegénynegyed, a lassan modernizálódó Oulu külvárosa. Az író szemében a gyermek apró ember, ahogy ezt a második kötet címében jelzi is. Az író az események ábrázolása közben kivetíti hősei gondolatait, de olyan hitelesen, mintha azok bőrébe bújt volna. Talán a felnőtteknek szóló gyermekekről mesélő könyv az igazi kategória, ahová ezt a könyvet sorolni lehet…