A szinesztézia terminus azt a jelenséget jelöli, melynek során a különböző érzékterületekről származó benyomások összekapcsolódnak, a világról való gondolkodás tudati sémái és a nyelvi kifejezések terén egyaránt. A szinesztéziás nyelvi kifejezések vizsgálatával korábban a stilisztika foglalkozott, hagyományosan ugyanis nyelvi díszítőelemnek tekintették. A kognitív metaforaelmélet azonban új megvilágításba helyezte ezeket a kifejezéseket is, rávilágítva arra, hogy valójában fogalmi tartományok közötti leképezésekként értelmezhetők, melyek a mindennapi nyelvhasználatot is át- meg átszövik. Ennek köszönhetően újabban egyre több figyelem fordul a konvencionális nyelvi szinesztéziák (például éles fény, meleg szín) felé is, s a szakemberek korpuszvizsgálatokra és kísérletekre alapozva próbálják feltárni az általános és a nyelvspecifikus mögöttes mechanizmusait. Ezek a vizsgálatok azonban jellemzően a felnőttek nyelvhasználatára irányulnak; az viszont, hogy a gyerekek miként dolgozzák fel ezeket a kifejezéseket, egyelőre kevesebb figyelmet kapott. Dolgozatomban ehhez igyekszem közelebb jutni. A kutatás célja, hogy pszicholingvisztikai vizsgálatok révén feltárja, az anyanyelv-elsajátítás során, az életkor előrehaladtával hogyan alakul egyrészt a felnőttnyelvben konvencionalizálódott, másrészt az újszerű szinesztéziás kifejezések feldolgozása. Ennek révén tovább árnyalhatók a nyelvi szinesztézia mentális reprezentációjáról és működés¬mechanizmusáról meglévő ismereteink. Megítélésem szerint a kifejezések hátterében egy olyan komplex mechanizmusról van szó, amelynek alapja a velünkszületett asszociációs képességünk, melynek révén képesek vagyunk modalitások között asszociációs kapcsolatra, de a konkrét szinesztéziás kifejezések jelentése mögött ezen túl további mechanizmusokkal is számolhatunk, s ezek között — a gyerekekkel végzett vizsgálatok alapján — fontos szerepet játszik az értékjelentésként leírható (általánosabb, modalitásfüggetlen) jelentéskomponens működtetése.