A kutatási kérdésre összességében azt tudom megfogalmazni, hogy a kapcsolat zavarát két fő tényező okozza, amik időnként még kiegészülhetnek egyéb okokkal is. Az egyik a hátrányos helyzetű szülők negatív tapasztalta saját óvodás korukból. Az akkor tapasztalt elutasító viselkedés vagy sorozatos büntetések azzal járnak, hogy most szülőként is kényelmetlenül érzik magukat az óvodában. Így elképzelhető, hogy elutasító viselkedésük, érdektelenségük mögött ez a rossz érzés áll, amit az óvoda megpróbálhat leküzdeni. A másik főbb ok, hogy a gyermek nevelését kifejezetten csak a család hatáskörébe sorolják ezek a szülők, ráadásul nem érzik, hogy az óvodai hiányzás különösebb jelentőséggel bírna, és ezzel párhuzamosan későbbi tanulást sem tartják különösebben értéknek. Ugyanakkor a kérdezett szülők jelentős része fontosnak találja, hogy a gyermekének felnőtt korában jó és hasznos munkája legyen. Lehet, hogy ez az a pont, ahol az óvoda kapcsolódni tudna a szülőkhöz, ha jobban képes velük azt kommunikálni, hogy az óvodai nevelés, bizonyos értékek átadása, vagy éppen a hiányzások korlátozása ehhez hozzá tud járulni. A kutatás eredményét úgy érzem, saját munkámban is tudom kamatoztatni, hiszen azok felé a szülők felé, akik kevésbé elfogadók még inkább nyilvánvalóvá kell tennem, hogy az óvoda a gyermek érdekében működik, és minden ott dolgozó embernek az a célja, hogy ezeknek a nehézsorsú gyermekeknek minél jobb körülményt biztosítsunk, élmény legyen számukra az óvoda, biztonságba és szeretve érezzék magukat. A szakirodalomban olvasottak alapján szerintem ezt azzal tudom elérni, ha sokat dicsérem, motiválom a gyerekeket, hiszen a roma szülők ezt személyes szeretet megnyilvánulásának tekintik, és így majd könnyebben elfogadják majd azt is, ha valamilyen kritikát kell esetleg megfogalmaznom. Bízom benne, hogy ennek köszönhetően a szülők sokkal nyitottabbá válnak és nagyobb bizalommal fordulnak az óvoda felé.