"Egy orosz költő verseit tartja kezében az olvasó. Persze Nyilas Atilla csak lélekben orosz, (ha orosz egyáltalán lélekben...), de bármekkora banalitás is az orosz lélek kifejezés, erős, kipusztíthatatlan toposz, amivel talán rá szabad mutatni egy költészet lényegére. Na de miért éppen ezzel? Nyilas Atillának két verseskönyve jelent meg eddig, azok alapján is sejthető volt, hogy lovagja valaminek. A dolog természeténél fogva nyilván a költészetnek. Sőt, a Szent Költészetnek. Volt viszont valami görcsösség Nyilas verseiben. Pontosabban: mintha lovagja lett volna valaminek, ami nem lovagokra tart igényt, hanem szolgákra, feltétlen alázatra. Nyilas szertartásos volt, de esetlen is, rítusokat kényszerített magára, amik ellen folyamatosan lázadt: mintha szándékosan elügyetlenkedte volna olykor őket. Viszont ebben a lázadó esetlenségben meg ott volt a szertartás maga. Valahogy maga a Szent-ség. A De én című kötetben viszont, ha illik olyat mondani, hogy végre, ez a szent-ség méltó témát talált magának: egy családi gyászt. Valódi súlyt. Ez a könyv úgy ahogy van, egyetlen rekviem, nem csak az egyik ciklus címe az. Három főciklus - három fázisa a gyásznak. A rekviem az apa halála és ami közvetlenül azután volt. A Jelenések-ciklus versei jelenetek a túlélő életéből, amik többek mint jelenetek - valóban jelenések: közönséges pillanatok, amikben a szeretett halott egyszer csak, közönségesen - megint itt van. (Véletlenek, tévedések, hallucinációk folytán, de tényleg itt.) És itt jön az orosz lélek. A Nosztalgia-ciklus legnagyobb része Turgenyev-mondatok montázsaiból áll össze. Nyilas Attilának sikerült érvényes magyar verseket készítenie Turgenyevből. Az orosz prózát olvasva ugyanúgy jelenései támadtak, mint a saját gyászából: mint aki hazatalált. Ebben a kötetben egyensúlyba került a szolgai alázat és a lovagi gőg. Jogos öntudattal írhatja le Nyilas Atilla a kötetnyitó versben: "Ha el is mondtak már minden mondhatót, /és ha minden lehető módon elmondták már, / én akkor sem mondtam még semmit." Mert megjelent a magyar költészetben." (Kemény István) És itt jön az orosz lélek. A Nosztalgia-ciklus legnagyobb része Turgenyev-mondatok montázsaiból áll össze. Nyilas Attilának sikerült érvényes magyar verseket készítenie Turgenyevből. Az orosz prózát olvasva ugyanúgy jelenései támadtak, mint a saját gyászából: mint aki hazatalált. Ebben a kötetben egyensúlyba került a szolgai alázat és a lovagi gőg. Jogos öntudattal írhatja le Nyilas Atilla a kötetnyitó versben: "Ha el is mondtak már minden mondhatót, /és ha minden lehető módon elmondták már, / én akkor sem mondtam még semmit." Mert megjelent a magyar költészetben." (Kemény István)