A Campus Rádió marketing stratégiája
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A közösségi médiumok ereje a szövegben és nem pedig a zenében rejlik. Így van ez a Campus Rádiónál is, ami megnehezíti a nyíregyházi rádiós piacon történő fennmaradását. Mivel a városban további három kereskedelmi rádió és két közösségi is működik, nem csoda, ha nagy a versengés a hallgatókért. A többi kereskedelmi rádióhoz képest, szinte a semmiből kell építkeznie, hiszen kisközösségi rádió lévén, nincs lehetősége nagy összegeket áldozni a marketing költségekre, ami, mint tudjuk, elengedhetetlen ahhoz, hogy megismerjék nevünket. A marketing ma már alapfeltétele annak, hogy egyáltalán észrevegyenek bennünket. Ahhoz viszont, hogy meg is keressék szolgáltatásunkat, többet vagy egyedibbet kell nyújtani, mint a többi versenytárs. Ha nem tudunk kitűnni a tömegből, nem leszünk különlegesek a fogyasztó (esetünkben a hallgató) számára annyira, hogy minket válasszon. Dolgozatomban azt fogom bemutatni, hogy egy ilyen kis közösségi rádió, hogyan tudja magát annak ellenére jól eladni, hogy több a beszéd, mint a zene; alacsony a marketingre fordítható költség és kevés embert ér el. Látni fogjuk, hogy ehhez nem kell semmilyen különleges eszköz, nincs szükség milliókra, csupán néhány jól átgondolt stratégiai eszköz alkalmazására.