Írók gyűjteményes munkáinak szervezettebb, folyamatosabb kiadása Magyarországon az 1780-as években indul. Ez a korszak a kulturális élet fellendülésének ideje: II. József uralkodása alatt felerősödik a nemzeti identitás, a nemzeti értékek felmutatásának tendenciája; a modern, európai műveltségű értelmiség művekkel és szervezőmunkával ekkortól kezdve egyre intenzívebben vesz részt az irodalmi életben. E fellendülő mozgalomhoz kapcsolódnak a művek, életművek megjelentetésének munkálatai. A szövegeket kibocsátó írók sokoldalú mandátumot, sokféle kötelezettséget vállalnak, a textológia mellett kiterjedt szervezési feladatokat - ebben a korabeli és komplex értelemben nevezzük őket a címben és a továbbiakban kiadóknak. Magatartásukban öntudat munkál, egy nagyobb ügy elkötelezett szolgálatának öntudata, kiadványaikkal programjuk szerint a kor nyelvi, ízlésbeli, irodalmi, erkölcsi világának alakítását akarják segíteni, törekvéseiket e magasabbrendű célnak rendelik alá. E szociológiai alapozottságú vállalás, különösen a kezdeteknél, erősen meghatározza tevékenységüket: a kulturális nevelés, a kultúraalakítás szempontjából választják ki az aktuális műveket, szerzőket (főként a közvetlen elődöket), a cél szolgálatában javítják és alakítják a szövegeket, a kötetek felépítését és az apparátust. Ám e munka filológiai kihívást is jelent: a célszerű, a „helyes" szöveg és tényezőinek megállapítását, a mű törvényei, az alkotói szándék szembesítését az elvárásokkal, a művek körének és rendjének legtanulságosabb elrendezését, a szükséges magyarázatok jellegének és mértékének kijelölését. Az egyes könyvek a kiadói mandátum egyedi értelmezéséről, érvényesítéséről adnak képet; a munkálatok folyamata Révaitól Kazinczyig a problémák és megoldások történetét rajzolja ki.