Egy kis fürdő túlélése a nagyok mellett

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatom egy debreceni kisebb méretű fürdő működésének elemzéséről szól. A szakdolgozatomban vizsgálom, hogy hogyan képes megbírkózni azzal a problémával, hogy az idősődő vendégkör pótlásának hiánya miatt csökken a vendégek létszáma. Ezen kívül egy népszerű, teljesen új fürdőkomplexum nyílt meg mellette, ahol sokkal több szolgáltatás élmény található. A kutatásom közben bemutatom a fürdőről készült pénzügyi kimutatásokat és az vendégekkel készült interjúimat. A Kerekestelepi fürdő a családias hangulatával, kiváló minőségű termálvizével és kedvező belépőjegyárával képes a versenyt felvenni. A dolgozatomba bemutatom a sportturisztikai szerepét, ugyanis egy kemping található mellette, teniszpályával és röplabdapályával rendelkezik. A fürdő marketintevékenysége el van hanyagolva, amin mindenképpen változtatni kell, hogy az újabb generáció is megismerje. A fürdő Debrecen fenntartható stratégia programja keretében a következő években fel lesz újítva, ami mentőövet jelenthet számára.

Leírás
Kulcsszavak
fürdő, sportturizmus, marketingtevékenység
Forrás