This study examines Hungarian educational policy measures implemented between 2015 and 2025 to improve the academic success of Roma students. Education is viewed not only as a means of knowledge transmission but as a key driver of social mobility and equality. Roma students face complex challenges rooted in social disadvantage, cultural differences, and systemic issues such as segregation and institutional discrimination. The paper provides an overview of major interventions, including compulsory early childhood education, the Complex Instruction Programme (CIP), community-based tanoda initiatives, the Útravaló Scholarship Programme, and Roma Special Colleges. While these programmes have yielded positive local outcomes—such as improved cooperation, reduced dropout rates, and enhanced access to higher education—their long-term impact is limited by underfunding, project-based approaches, and lack of systemic integration. The study adopts a critical perspective, highlighting the need for sustainable strategies, teacher training in inclusive pedagogy, community involvement, and comprehensive monitoring systems. Recommendations include strengthening teacher education, promoting integrated social support, and ensuring Roma participation in decision-making. The findings underscore that only systemic, long-term measures can effectively reduce educational inequalities and foster genuine social inclusion for Roma communities.

A tanulmányban a 2015 és 2025 között végrehajtott magyar oktatáspolitikai intézkedéseket vizsgálatára kerül sor, amelyek célja a roma tanulók tanulmányi eredményeinek javítása. Az oktatást nem csupán a tudásátadás eszközeként, hanem a társadalmi mobilitás és egyenlőség egyik legfontosabb mozgatórugójaként is tekintik. A roma diákok olyan komplex kihívásokkal szembesülnek, amelyek társadalmi hátrányokból, kulturális különbségekből, illetve olyan rendszerszintű problémákból fakadnak, mint a szegregáció és az intézményi diszkrimináció. A tanulmány áttekintést ad a legfontosabb oktatáspolitikai beavatkozásokról, beleértve a kötelező óvodai nevelést, a komplex oktatási programot (CIP), a közösségi alapú tanoda kezdeményezéseket, az Útravaló ösztöndíjprogramot és a roma szakkollégiumokat. Bár ezek a programok, kezdeményezések pozitív helyi eredményeket hoztak – például javult az együttműködés, csökkent a lemorzsolódás aránya és javult a felsőoktatáshoz való hozzáférés –, hosszú távú hatásukat korlátozza az alulfinanszírozottság, a projektalapú megközelítés és a rendszerszintű integráció hiánya. A tanulmány kritikus szemszögből közelíti meg a kérdést, kiemelve a fenntartható stratégiákat, a pedagógusképzés nyitottságát a probléma iránt, a közösségi részvételt és az átfogó monitoring rendszerek szükségességét. Az ajánlások között szerepel a tanárképzés erősítése, az integrált társadalmi támogatás előmozdítása és a romák döntéshozatalban való részvételének biztosítása. Az eredményekből kiolvasható, hogy csak rendszerszintű, hosszú távú intézkedésekkel lehet hatékonyan csökkenteni az oktatási-egyenlőtlenségeket és elősegíteni a roma közösségek valódi társadalmi befogadását.