It is my contention that populism could be an appropriate framework to understand and link the phenomena of global crisis of democracy and spread of postmodern autocracies. In order to substantiate this claim with the method of literature review, I have examined first the characteristics of these phenomena and then I have focused the nature of relationship between them, in particular with regard to the complex system of stability of new types of autocracies, in which, I think, populism playing a key role. Populism, understood it as an autocratic interpretation of democracy and representation, could be a particularly dangerous Trojan horse for democracy. Above all, because of its idea of a single, homogeneous and authentic people that can be genuinely represented only by populists, and because of this representative claim is a moralized form of antipluralism. In addition, populism is also an important feature of postmodern autocracies, especially of electoral autocracy. By means of populism, it is possible for these regimes to camouflage and even legitimise the autocratic trends and exercise of power, as well as the creation an uneven playing field for political contestation behind their formally multi-party elections and democratic façade. As a radical turn towards traditional forms of autocracies would be too expensive, postmodern autocrats need manipulated multi-party elections and other plebiscite techniques that could serve as quasi-democratic legitimation, as well as populism that could transform political contestation to a life-and-death struggle and, provides other important cognitive functions. Therefore, populist autocracy, as a paradigmatic type of postmodern autocracies, will remain with us for a long time, giving more and more tasks to researchers involved in them.

Állításom szerint a populizmus lehet az a kapocs, amely segíthet megfelelőbb keretben értelmezni nem csupán a globális demokráciakrízist, hanem az új típusú autokráciák térnyerését és mindennapi működését. Az állítás alátámasztása érdekében előbb ezen jelenségek térhódításának jellegzetességeit vizsgáltam meg, majd a közöttük lévő kapcsolat természetével foglalkoztam, különös tekintettel az új típusú autokráciák stabilitásának vizsgálatára, amelyben érvelésem szerint a populizmus kulcsszerepet tölt be. A demokrácia és a képviselet egy autokratikus értelmezéseként felfogott populizmus, mint egy trójai faló, különösen nagy veszélyt jelent a demokráciákra, mindenekelőtt a homogénnek képzelt nép egységes akaratának és a közjó meghatározásának kisajátítására törekvő, megcáfolhatatlan morális képviseleti igénye miatt. Másfelől a populizmus az új típusú, formálisan ugyan többpárti választásokkal operáló posztmodern autokráciák számára a politikai versengés szisztematikusan eltorzított, így csupán korlátozott jellegét, valamint a rendszeren belüli újabb és újabb autokratikus tendenciák elfedését és legitimálását szolgálhatja. Mivel egy radikális, a modern autokráciákat idéző hatalmi fordulat túlságosan költséges lenne, a kvázi-demokratikus legitimációt biztosító manipulált, de többpárti választásokra és másfajta plebiszciter technikákra nélkülözhetetlen szerep hárul a posztmodern autokráciák számára, amelyekben a konszolidált politikai versenyt élet-halál harccá transzformáló és egyéb kognitív funkciókat ellátó populizmus központi szerepet tölthet be. Azaz a populista autokrácia – mint a posztmodern autokráciák egy paradigmatikus típusa – jelensége sokáig velünk maradhat, újabb és újabb feladatokat adva ezzel a működésükkel foglalkozó kutatók számára.