"Ez már annyira kínos, hogy csak tompa foltokat látok, pedig az ajtó kitárva, a háziak meglepő jóindulattal mutogatják a lakást, de hiába, a szemem szárazon lüktet, pedig ott lehet valahol az erkély, ahol anyám is álldogált lánykorában, ott az erkély , meg kellene keresnem a hajlított, kovácsoltvas korlátot, amelyet az utcáról nézegettünk az előbb. Közben barátságosan mondják, amit ilyenkor lehet, de talán az arcomról ők is leolvassák már, hogy valóban nem látok semmit, az is sok nekem, hogy bejöttünk, és itt ülök ennél az idegen asztalnál. Valamit beszélek, próbálok formát adni ennek a végtelenül szerencsétlen helyzetnek. De nem megy."