"A mi korunkban a leghasznosabb a tagadás, tehát mi tagadunk", mondja az Apák és fiúk című regény főhőse, a "nihilista" Bazarov, akinek bakunyini radikalizmusa, egyetemi diákra jellemző lázadó szelleme, természettudományos érdeklődése mind-mind valami szükségszerű forradalom közelgő kirobbanását jósolja, a múlt egyfajta "végképp eltörlését". Az ő közte és az idősebb szereplők közt folyó vitákból lecsapódó társadalomkritika az, ami a lenyűgöző irodalmi nyelv mellett felejthetetlenné teszi a regényt. Generációk közti szakadék, érdek- és értékellentétek felülmúlhatatlan ábrázolása ez az 1862-es mű, amely már a maga korában élő klasszikussá avatta szerzőjét.