9639302635

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Alexander Schemann a XX. századi ortodox teológiai gondolkodás egyik nagyformátumú egyénisége, eredeti alakja. Kötetének céljáról írja: "Jelen írással egyetlen célom az volt, hogy körvonalazzam a keresztény világszemléletet, vagyis a világ és az ember életének keresztény közelítését." A kötet témája a szekularizáció - vagyis kultúránk egyre erősödő és gyorsuló elidegenedése attól a keresztény világszemlélettől, amely kezdettől fogva meghatározó befolyást gyakorolt e kultúrára - valamint az a mélyreható megosztottság, amit a szekularizáció maguk között a keresztények között idéz elő. Némelyek a kereszténység eredményeként üdvözlik, míg mások igazolva látják benne a világ elvetésének gondolatát. Mindkét szemlélet meghamisítja az eredeti ortodox hagyomány katolicitását, amely mindig határozottan állította mind a világ jóságát mind pedig bűnösségét, és vasárnaponként szakadatlanul hirdette és hirdeti, hogy "a kereszt által öröm áradt a világba".

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények