A nonprofit gazdasági társaságok gazdálkodásának bemutatása Magyarországon, egy konkrét példán keresztül

Dátum
2010-10-22T07:12:00Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom elsősorban a nonprofit szektor gazdálkodásának sajátosságával, adózási, számviteli kérdéseivel foglalkozik. Társadalmi jelentőségüket az is jól mutatja, hogy a szektorra vonatkozó szabályok a szektorban bekövetkező változásokkal egy időben szintén változtak. A korábbi években a gazdasági társaságok működésére vonatkozó jogszabályok még csak említést sem tettek erről a szektorról, a változással azonban fokozatosan – szinte évről-évre – kerültek be újabb és újabb szabályozások, vetődtek fel működésükre vonatkozó kérdések, míg manapság megfigyelhető, hogy a legfontosabb jogszabályok külön fejezeteket és szabályokat tartalmaznak e korántsem elhanyagolható szektorra.

Leírás
Kulcsszavak
Adózás, Nonprofit
Forrás