9789639566569
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Los Angeles, 2029 2029. január 14-én két csoport gerilla hatolt a Halálzónába. Az első egység feladata túszként tartott gyermekek kiszabadítása volt a gépek fogságából. A második csoport megkísérelt egy speciális számítógép-hálózat közelébe jutni, s ezen keresztül vírust juttatni a Gépisten szervezetébe. Mindeközben a Skynet megtámadja az Árnyék Bázist. Minden esély a gépek mellett szól, ám az emberek próbálják minimalizálni a veszteségeket. Az Árnyék Bázis túlélői versenyt futnak a halállal, a lehetetlent kísérelve meg; kijutni a halálos övezetből, mielőtt a radioaktivitás vagy a Skynet által rájuk szabadított Halálosztók végeznek velük. A kiborgok nyilván végig üldözni fogják őket, hogy általuk jussanak el a többi humán bázisra, és lépésről lépésre felszámolják az Ellenállást. A Starway Bázis parancsnoka fejében zseniális, ám lehetetlennek tűnő ötlet fogalmazódik meg, melynek sikeres teljesítése lehet a menekülők túléléséhez a kulcs. A probléma ott kezdődik, hogy nincs olyan gerilla, aki reális esélyt látna a feladat megvalósítására. Néhány fegyveres mégis útnak indul, hogy megtegyen mindent, ami emberileg lehetséges. A csoport nem véletlenül kapja a nevét: Esélytelenek. A probléma ott kezdődik, hogy nincs olyan gerilla, aki reális esélyt látna a feladat megvalósítására. Néhány fegyveres mégis útnak indul, hogy megtegyen mindent, ami emberileg lehetséges. A csoport nem véletlenül kapja a nevét: Esélytelenek.