1956 után voltunk immár vagy öt évvel, s most itt ült ez az arctalan, rács-mellű ember, nézett, de nem is volt mivel, hiszen szeme sem volt, megtestesült, ahogy csak megtestesülni tud egy eszme. Egy testté vált rács volt, rács, melynek sakkos árnyéka még a nadrágon is folytatódott. Nem is tudni, élt-e, ő maga vigyázott-e reánk, mi meg csak bámultuk, néztük, esetleg benne éltünk, mint új, de nyomorék istenben? Drága barátom, akkor írtam ezt a verset. "Tolle, lege" - vedd és olvasd! Majd írok még. "Tolle, lege" - vedd és olvasd! Majd írok még.