Szakdolgozatomban az emberben feszülő minőségbeli különbségek mibenlétéről, megjelenési formáiról, és a két szélsőség – a szellem és az anyag – dialektikájáról írok, melynek fúziója és a bennünk lévő hiányérzet csillapítója a művészet. Kutatásom kulcsa a kettősség, mert véleményem szerint nálunk ellentmondásosabb – és ebből kifolyólag magányosabb – entitás nemigen létezik ezen a földön. Bár pont ez a bennünk feszülő ellentét tesz minket emberré; egy olyan gondolkodó, ám természeti lénnyé, melynek célja a teljes tudás megszerzése, és aki kénytelen annak tudatában leélni az életét, hogy azt sohasem érheti el. Ebből a fizikai és szellemi korlátból kifolyólag – vagyis abból, hogy élő ember vagyok – dolgozatomban nem az élet felfedhetetlen értelmére keresem a választ, hanem csupán az ember kettős jellemét vizsgálom meg a saját magáról mint fajról alkotott képén keresztül.