Viták az ügyészség alkotmányos helyzetéről

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom címe: Viták az ügyészség alkotmányos helyzetéről. Témaválasztásom oka elsősorban az, hogy egyetemi tanulmányaim során, az ügyészség, mint témakör volt az, amely leginkább felkeltette az érdeklődésem. Az ügyészség elsősorban, mint vádfunkciót ellátó szervezet, az állam büntetőigényét érvényesíti a bíróság előtt. Sokrétű feladatköreinek köszönhetően a büntetőeljárás egészében jelen van. Azonban szerepe nem korlátozható közvádlói jogkörére, hiszen más feladatokat is ellát, például törvényességi felügyeletet. Az ügyészség alkotmányos státuszáról, és jogköréről folytatott vita nem új keletű a politikusok és a jogtudomány művelőinek körében. Az ügyészség szervezetével és az általa ellátott funkciók sajátosságaival kapcsolatos nézetek egészen a dualizmus korától, vagyis a modern értelemben vett magyar ügyészség megalakulásától kezdődően ütköznek. Dolgozatomban a magyar ügyészség fejlődésének történetét mutatom be, a kormány alá rendelt királyi ügyészség felállításától, egészen a jogállam független ügyészi szervezetének kialakulásáig. Az ügyészség alkotmányos helyzetére, jogállására és funkcióira kívánom fektetni a hangsúly, valamint bemutatom az ezeket övező szakmai vitákat.

Leírás
Kulcsszavak
ügyészség, alkotmányos helyzet, ügyészség története
Forrás