9639527475

dc.date.accessioned2008-12-15T18:09:29Z
dc.date.available2008-12-15T18:09:29Z
dc.description.abstract"Püspökké szentelésem negyvenötödik és papságom huszonötödik évfordulója alkalmából megkértek, hogy foglaljam írásba visszaemlékezéseim folytatását, az 1958-as évtől kezdve, amikor is püspök lettem. Úgy gondoltam, kötelességem teljesíteni ezt a kérést, ahogy eleget tettem annak is, amelynek nyomán az előző könyv született. További érv volt ezen emlékek és gondolatok összegyűjtése és elrendezése mellett a püspöki szolgálatról szóló dokumentum kidolgozásának előrehaladása: a Pastoris gregis című apostoli buzdításé, melyben összefoglalóan bemutattam a Püspöki Szinódusnak a 2000. évi Nagy Jubileum után tartott X. rendes általános ülésén felmerült gondolatokat. A püspökök hozzászólásait hallgatva a teremben, majd pedig javaslataik szövegét olvasgatva éreztem, hogy sok régi emlék ébred fel bennem azokból az évekből, amikor még Krakkóban volt feladatom az Egyház szolgálata, s azokból, amelyeket új tapasztalatokkal Rómában éltem át, Péter utódaként. E gondolatokat próbáltam írásba foglalni, azzal a vággyal, hogy másokat is részesítsek a Krisztus szeretetéről szóló tanúságtételben." (II. János Pál) E gondolatokat próbáltam írásba foglalni, azzal a vággyal, hogy másokat is részesítsek a Krisztus szeretetéről szóló tanúságtételben." (II. János Pál)hu
dc.identifier.bibidbibKLT00382820hu
dc.identifier.isbn9639527475hu
dc.identifier.opachttp://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibKLT00382820hu
dc.identifier.urihttp://hdl.handle.net/2437/64631
dc.title9639527475hu
Fájlok
Eredeti köteg (ORIGINAL bundle)
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Betöltés ...
Bélyegkép
Név:
9639527475.jpg
Méret:
41.84 KB
Formátum:
Joint Photographic Experts Group/JPEG File Interchange Format (JFIF)
Leírás:
borító
Nincs kép
Név:
9639527475.txt
Méret:
1.36 KB
Formátum:
Plain Text
Leírás:
ismertető
Gyűjtemények