Tartásjavító tréning hatásának vizsgálata középkorú nők körében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Napjaink egyik legnagyobb egészségügyi terhét az ülő életmód következtében létrejövő kedvezőtlen mozgásszervi elváltozások jelentik, melyből kiemelt jelentőségűek a gerincet érintő funkcionális és strukturális elváltozások. Kutatásunkban e problémakör köré építve kerestük a választ arra a kérdésre, hogy adekvát mozgásprogrammal kedvező irányban befolyásolhatóak-e gerinc paraméterei. Vizsgálatainkat kiegészítettük az egyensúlyi képességek felmérésével is, mivel feltételezéseink szerint a megváltozott biomechanika többek között kihatással van a koordinációs kvalitásokra, így ezt a proprioceptív készségek fejlesztésével kívántuk kedvezően befolyásolni. Elméleteink vizsgálatára a gerinc mozgásait célzó objektív mérési módszereket használtunk, míg az egyensúlyi képesség felmérését is hasonlóan objektív metódus alapján egyensúlyi teszttel végeztük. Önkontrollos vizsgálataink végéhez érve bebizonyosodott, hogy a megfelelő gyógytorna program alkalmazása pozitív irányban képes hatni a gerinc mozgásainak, illetve az egyensúlyi képességek tekintetében egyaránt.

Leírás
Kulcsszavak
tartásjavítás, proprioceptív tréning, gyógytorna
Forrás